Kamiina Botan, Yoeru Sugata wa Yuri no Hana - 3. rész
Nos, ezt az epizódot nem ebben a formában terveztük kiadni. T_TSajnos a formázni való sorok egy részét tudta csak MidoriNoMe megcsinálni, a vártnál jóval több időt emésztett fel a folyamat. Közrejátszott az is, hogy új gépet szerzett be, amin jobb videókonvertálási lehetőségek nyíltak meg, így azok tesztelése is belekerült nem kevés órába. (de legalább megérte)
BD-re pótolva lesz minden, addig maradunk a minimalista megjelenítésnél.Az
AniMagazin 92. számában olvasható a Kamiina Botan-os cikkben egy külön szegmens, mely a mostani résszel kapcsolatos. Maga a megjelenés kiváltképp megosztó lett,
még mi, a sárkányok sem vagyunk azonos véleményen. Azonban most a
bakelitlemez-hallgatás lenne a lényeg: a valódi, beszkennelt rajzos jelenetnél a felirat szövegét MidoriNoMe a
valóságban készítette el, majd fényképezte be. A BD-kiadásra ezen sorok is fel lesznek javítva, mert jelen formájukban mindenféle animáció/effekt nélkül jelennek meg, némiképp sután.
Bár a feliratban jelezve van, de itt is írjuk:
a záródal után folytatódik az epizód.Reméljük, azért így is élvezhető lett a feliratunk!Jó szórakozást kívánunk hozzá!Tisztelettel,
a
Black Ryuu TeamUtóirat:
Bár nem volt tervben, de több megjegyzés is olvasható a különböző kifejezések és miegymások magyarázása végett.
írhatnak hozzászólást.